A nevem Kokila bihári dász.
2009. jún. 2. 2009. jún. 2. 17:34, Ppd,
1 komment
Krisnának ezt a nevét (jelentése: kakukkokkal barangoló) egy éve kaptam a lelki tanítómesteremtől, így emlékezetessé téve 50. életévem betöltését. 41 évet töltöttem el az életemből nélküle, Sríla Prabhupáda és Krisna nélkül. Most, ki tudja hány évvel a fizikai testem elhagyása előtt, bhaktaként a legfelsőbb személy kertészetében ténykedek társaimmal, az alma, szilva, és meggyfákkal és sok más társukkal együtt, akik kevesebb évet kellett, hogy várjanak, hogy ebben a testükben csatlakozzanak a Krisna-tudat nemzetközi mozgalmához. Éveket töltöttem a fogyasztói társadalom Nemzetközi Szervezetében, mint tanár elkötelezetten tevékenykedve legalább nyugdíjas éveim gondtalan biztosításáért. Most megnyugtatott az is, hohy Krisna-völgyi 6-7 éves bhaktákat nevelhetek és oktathatok. Így részesévé válni annak, hogy első éveik megalapozzanak egy lelki alapú életszemléletet… Nos, ez némi elégtétel azokért az elröppent évekért, amelyek csak az elmúlás kérlelhetetlensége felé vittek. Noha én magam úgy csöppentem bele a szülői szerepbe, hogy ismereteim köre nem is érintette a lélek tudományának morzsányi részeit sem, nem érzem elkésettnek, hogy megosszam a fiammal, amit élete aktuális eseményei láttán érdemesnek találok erre. Már attól szerencsésebbnek gondolom az ő helyzetét, ahogyan 13-14 évesen bhaktákat látott, megízlelte az Úr ételmaradékait, és hallott Sríla Prabhupádáról. Egyre növekvő bennem az a hála, amit azoknak az éveknek a konyhai (menzai) szolgálatáért érzek, amelyet még Békéscsabán végeztem. Több tucat érdeklődő ismerhette meg azokat az ízeket, amelyek átírták bennük a spenótról, vagy a paradicsomról alkotott korábbi „nem ízlik” véleményeket. És ez már praszádam volt! És itt, Krisna-völgyben egy lépésről lépésre, egyre táguló körben íródik át az élethez, tudáshoz Istenhez való viszonyom is. Gauranga!
Címkék
kertészEddig 1 komment érkezett (
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.







:)